Főooldal
Kollégiumi beköltözés – 2017/2018. tanév

Kollégiumi beköltözés – 2017/2018. tanév

Kedves Kollégistáink, tisztelt Szülők!

Az új tanév kezdete előtt néhány fontos információt szeretnénk megosztani:

A kollégiumba való beköltözés időpontja: szept.3-án 16-20 óráig. 18 órakor a kollégiumi igazgató úr tart szülői értekezletet az ebédlőben, melynek keretében részletesen kifejti a házirendet is.

Az új kollégistákat kérjük, lehetőleg 16 óra körül költözzenek be, mert számukra 16.50-től kb. 19.30-ig játékos ismerkedés lesz. Gyülekező 16.45-kor a kollégium 1. emeletén található kápolnában.

Az épületről

A kollégium 3 szintes. A földszinten és az 1. emeleten csak fiúk, a 2. emeleten a kisebb fiúk és  a lányok  laknak, közöttük a folyosó le van zárva. Az épületben lift nincs. Családtagok csak a tanév eleji beköltözéskor, illetve a tanév végi kiköltözéskor mehetnek fel a kollégiumi szobákba.

A lányok szobái 6-8 személyesek, az emeletes ágyakhoz ágyneműtartó és éjjeli szekrény tartozik. Ágyneműt, plédet és huzatot (paplan, párna, LEPEDŐ), mindenki otthonról hoz,utóbbit célszerű kb. 2 hetente hazavinni kimosni. Mivel a kollégium hétvégenként, illetve szünidőben másoknak is ki van adva, a saját lepedő használata egészségügyi okok miatt KÖTELEZŐ!

Mindenkinek a szobájában zárható szekrénye lesz, melynek egyik kulcsa a diáknál, pótkulcsa pedig a nevelői szobában található. A szekrények nem nagy méretűek, érdemes arra törekedni, hogy – mivel a tanulók többsége minden hétvégén hazamegy -, csak egy hétre való ruhaneműt, táskát, cipőt, stb. hozzanak be, mert a tapasztalat szerint nehezen tudják számon tartani, hogy mi is az övék. A bonyodalmak elkerülése érdekében javasoljuk, hogy a gyerekek holmijába akár alkoholos filccel, akár varrócérnával tegyenek egy jelzést, ami alapján mindenki könnyebben felismeri a saját holmiját.

 Tisztálkodási eszközökről, a tisztálkodó szerek és WC papír pótlásáról mindenki önállóan gondoskodik.

Az emeletünkön közös hűtőszekrény és mikrohullámú sütő is található. A hűtőbe berakott élelmiszerek tárolására egy dobozt javaslunk, amelyre a név mellett az időpontot is feltüntetjük, így igyekszünk az élelmiszerek szavatosságát biztosítani.

A gyerekek szoktak hozni magukkal bögrét, illetve teakészítéshez alapanyagokat.

 

 

A behozott elektronikai eszközökért (laptop, okostelefon, tablet, stb.) felelősséget nem vállalunk. Ezen eszközök használatát a diákok szabadidejében, de maximum  este 21.30-ig engedélyezzük.

A 2016/2017. tanév folyamán kiosztott fegyelmezési intézkedések nem évülnek el! Pl. ha valamely diák az előző tanév végén prefektusi intővel zárt, a következő tanévi első fegyelmezetlenség esetén igazgatói figyelmezetéssel kezd.

 

Kimenő, eltávozás, hazautazás

A kimenőidőről a kollégium házirendje rendelkezik, melyet a beiratkozással a kollégista diák és annak szülője/gondviselője is elfogadott. 

Valamennyi kollégistának joga van a délutáni kimenőt igénybe venni 15.45-ig.

A kategória: 4,5 tanulmányi átlag felett – kimenő 16:50-ig – 17 órától szobájában tanulhat

B kategória: 4 tanulmányi átlag felett – kimenő 16:50-ig hetente kétszer, a másik két délután kimenő 15:50-ig

Ezek a kedvezmények adhatóak, egyéni prefektusi elbírálás nyomán megvonhatóak.

C kategória: 3,5-4 között – kimenő 15:50-ig, 16 órától a stúdiumteremben tanul

Gyenge tanulmányi teljesítmény esetén rendkívüli stúdium is elrendelhető.

A kategóriák alapján kapható kedvezmények az első nálunk töltött félév után érvényesíthetőek, félévenként módosíthatóak.

Indokolt esetben, csak a szülő kíséretében a kollégisták külön kimenőre is mehetnek a csoportvezető, ill. a kollégiumvezető engedélyével. Ekkor a kimenőfüzetbe be kell írni a kimenő időtartamát és célját. A kimenőt csak a kért célra lehet felhasználni!

 

A kollégiumi lakhatás ideje alatt kollégista a város területét csak kollégiumvezetői engedéllyel hagyhatja el.

Ha betegség miatt megy haza, akkor indulás előtt, és mikor hazaért, akkor is köteles ezt jelezni a csoportvezető nevelőtanárnak.

Hétvégi hazautazás esetén az utolsó tanítási nap (általában péntek) 16.00 óráig kell elhagyni a kollégiumot, illetve az első tanítási nap előtti (általában vasárnap) 16- 20.00 óráig kell a diákoknak visszaérkezniük.

Ha a diák hétvégén a kollégiumban szeretne tartózkodni, akkor a szülő írásban jelezze azt kollégiumvezetőnek, ha hétfő reggelenként szeretne visszajárni, akkor pedig a csoportvezető nevelőtanár részére.

Mulasztások igazolása

Amennyiben a hétvégi visszaérkezést valami meggátolja (családi probléma, betegség, közlekedési nehézség) a szülő a beérkezési határidőig köteles telefonon értesíteni a csoportvezető nevelőtanárt. Betegség esetén háziorvosi igazolás szükséges.

 

Térítési díjak

A napi háromszori étkezésért fizetendő díj (Térítési díj) összegét a mindenkor érvényes nyersanyag-norma alapján határozzuk meg. A térítési díj mérséklésére nincs lehetőségünk. Gyermekvédelmi támogatással rendelkezők, három és több gyermekes családban élők, illetve tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek esetében a térítési díj 50%-os normatív kedvezménye igényelhető.

Az étkezési térítési díjat ezentúl előre kérjük befizetni: az első havit még csak készpénzzel, az aug. 20-át követően megadott időpontokban, új helyen, a porta mellett Bogáti-Bojté Eszternél (19. terem) .

 ([email protected]) az októberi már átutalással is fizethető lesz, a számlaszámról majd az iskola honlapján tudnak tájékozódni.

Egy havi díjhátralék esetén (tárgyhót követő hónap 15-e után) az intézmény gazdasági vezetője fizetési felszólítást küld a szülőnek/gondviselőnek. Amennyiben a felszólítás utáni 10 munkanapon belül a hátralék kiegyenlítése nem történik meg, az intézmény igazgatója – a tanuló szociális helyzetének figyelembevételével – kezdeményezheti a kollégiumi tagsági viszony megszüntetését.

Hiányzó tanulók étkezését – a hiányzás időtartamának megjelölésével – 10:00 óráig lehet lemondani a gazdasági ügyintézőnél. A térítési díj jóváírása a következő naptól lehetséges. 10:00 utáni bejelentés esetén a jóváírásra csak két nap múlva kerül sor. A hétfői étkezés lemondására előző hét pénteken 10:00 óráig van lehetőség.

A szülő – gyermeke intézményen kívüli esti rendszeres elfoglaltsága esetén – biztosíthat dobozokat ahhoz, hogy az ételt a diák számára azokban elhozzuk.

A kollégium működésével kapcsolatos részletesebb információkat a HÁZIREND tartalmazza, mely a kollégium honlapján olvasható, melyet szept.3-ána  szülőkkel a kollégiumvezető, a tanulókkal szept. 4-jén a csoportvezető fog ismertetni.

 

Minden diák hozzon a beköltözéskor

 

  • egy – nem régi –  igazolványképet a kimenőfüzetbe,
  • egy kis (A/5) méretű füzetet un. kollégiumi füzetként, melybe a kollégiumi csoportfoglalkozások anyagai, illetve az esetleges korrepetálások, gyakorlások anyagai kerülnek majd be.
  • Orvosi igazolást arról, hogy jelenleg nincs fertőző betegsége, közösségbe mehet!
  • 3000 Ft-ot kulturális hozzájárulásként, melyből a tanév folyamán 2 alkalommal színházba megyünk, illetve a meghívott előadók tiszteletdíját finanszírozzuk.
  • 2000-Ft-ot amortizációs költségként, melyet a nevelőtestület döntése alapján ezentúl minden kollégistától minden tanév elején kérünk. (Az új diákok többsége a beiratkozáskor már befizette ezt a költséget.)

 

 

Kedves Szülők, Gondviselők!

 

Amennyiben van erre lehetőségük, az alábbi tárgyi adományokat örömmel fogadnánk a kollégiumban:

 

  • beltéri fehér falfesték
  • takarító eszközök (seprű, lapát, felmosó szett)
  • fénymásoló papír
  • irodaszerek (toll, ceruza, radír, tűzőgép, mappa, fűzős genoterma)
  • még jó állapotban lévő ülőgarnitúra (folyosóra ülőalkalmatosság – kanapé, fotel)
  • asztal (ami köré 4 szék fér, szobába)
  • kreatív-, dekortermékek (olló, ragasztó, színes lapok)
  • utazásra (helyi menetjegy)
  • bogrács, nyársak, szén
  • tűzrakó hely (készen kapható)
  • szekrényzárak (pontos paramétereket meg tudjuk adni)

 

 

Segítségüket előre is köszönjük!

 

                                                                                     Medve József                                                              

Debrecen, 2017. augusztus 28.                            Kollégiumvezető