A család túlságosan gyermekközpontú, ha mindent megtesz a szülő a gyermekeiért, és nem neveli őket arra, hogy a gyermek is tegyen a családért, a szülőért, ő is hozzon áldozatot, akkor megfosztja attól, hogy képes legyen adni, s megakad az önzésnek egy olyan fokán, ami később képtelenné teszi őszinte odaadásra, barátságra és intim kapcsolat kifejlesztésére.

Ha az egyik szülő közelebb érzi magát az egyik gyermekhez, mint társához, különösen, ha még panaszkodik is társára, ez túlságosan terheli a gyermeket, és megfosztja a gyermekkori gondtalanságtól.

Ha az elégedetlenség, kifogás egy gyermekre összpontosul, a dicséret egy másikra, akkor komoly gond van a család dinamikájában. Lehetséges, hogy a szülők, és őket követve a többi családtag is egy gyermekre vetítik negatív érzelmeiket, és nem tudnak tárgyilagos ítéletet hozni. Próbáljuk kiemelni a nehezen kezelhető gyermek erőforrásait, jó tulajdonságait, és a kedvenc gyermekhez is legyünk olyan szigorúak, mint a nehezen nevelhetőhöz.

Túl sok szabályt nem tudnak gyermekeink betartani. Inkább kevesebbet követeljünk, de abban legyünk következetesek!

Felhasznált irodalom:
McDowell, Josh –Day, Dick : How To Be a Hero to Your Kids, In: Grész Gábor et al.: Fiatalok az élet
küszöbén (FÉK), tanári kézikönyv 2.
Farkas Péter: A szeretet közössége – A családszociológiai alapjai, L’Harmattan Kiadó, Bp., 2006.
Székely Ilona: Családpszichológia, In: Horváth László (szerk.): Családi nevelés, NCSSZI, Bp., 2002.